|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 29 találat | lapozás: 1-29 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sík Sándor 1997. június 16.Jún. 5-i keltezéssel felmentették Kincses Elemért a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatói állásából. Kincses Elemér nyilatkozott leváltásáról, melyet nem a miniszter, hanem Kelemen Hunor államtitkár írt alá. Az indoklás valótlanságokat állít, egyes megfogalmazásai emberi és művészi méltóságát sérti. Kelemen Hunor elismerte, nyilatkozta Kincses, hogy döntése meghozatalában bizonyos erők sugallatára is hallgatott. Kincses Elemér elmondta: "Egyetlen színház vagyunk, amely Sütő Andrást három év alatt háromszor tűzte műsorra, az idén Sík Sándornak István, a király című darabját" játszották. Elképzelése szerint a színház magyar tagozatának Marosvásárhely, Erdély magyarságát kell szolgálnia minél magasabb szinten. - Anyagi és morális leépülés fenyegeti a színházat. A színháznak "megmaradásunkat kell szolgálni". "Ellentétbe állítani a nemzetit, a hagyományosat az értékkel, a leggonoszabb politikai tettek egyike." Úgy érzi, "eltávolíttatásom politikai döntés", mert "politikai, esztétikai és morális elveim sajnos gyökeresen mások mint azé a hatalomé, amelyik most engem leváltott." 1990 márciusában Andrei Plesu esszéíró, filozófus nevezte ki, és 1997 júniusában Kelemen Hunor ifjú RMDSZ-es államtitkár váltotta le. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./2000. július 13.A marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója - versenyvizsgával - Cristian Ioan színész-rendező lett. A színház Tompa Miklós tagozata ősszel hosszabb turnéra indul, a Svédországi Magyarok Szövetségének meghívására bemutatják Sík Sándor István király című történelmi drámáját. A magyar tagozat az erdélyi városokat is felkeresi, játszanak Déván, Zilahon, és más olyan településeken, amelyeket jó ideje elkerülnek hivatásos magyar színházak. /Új vezérigazgatója van a Nemzeti Színháznak. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 13./2000. szeptember 13.A Svédországi Magyarok Országos Szövetségének meghívására szept. 11-25. között svédországi turnén vesz részt a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Sík Sándor István király című színművével. Előadásokat tartanak Jönköping, Göteborg, Stockholm, Ljungby, Kristianstad és Malmö városokban. /(Kiss Éva irodalmi titkár): Marosvásárhelyi színészek Svédországban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./2000. szeptember 27.Szept. 26-án tartotta évadkezdés előtti sajtótájékoztatóját a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Béres András, a tagozat művészeti igazgatója felvázolta a 2000-2001-es évad társulati elképzeléseit, valamint Molnár Ferenc Liliom című színművének szept. 29-i bemutatójáról tájékoztatott. Elmondta, hogy jelentős pályázatokat nyertek Az ember tragédiájának a színrevitelére. A Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma, A Nemzeti Kulturális Alapprogram és a magyarországi kulturális alapítványok mellett a társulat támogatásában jelentős részt vállal a marosvásárhelyi székhelyű Prospero Alapítvány. A társulat tagjai most érkeztek haza külföldi turnéjukról, a Svédországi Magyarok Kulturális Szövetsége meghívására Sík Sándor István király című történelmi drámájával vendégszerepeltek az északi országban. /(lokodi): Pénteken este bemutató. Molnár Ferenc: Liliom. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 27./2000. október 22.A nagykárolyi római katolikus teológiai líceum új nevet kapott. Ettől az iskolai évtől Kalazanci Szent József Teológiai Líceumnak nevezik. A névadó ünnepi szentmisén megjelent a magyarországi Piarista Diákszövetség elnöke, Szűcs Ervin is. Ez alkalommal negyedszer látták vendégül a budapesti Sík Sándor kamarakórust. /Névadó ünnepség. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 22./2001. augusztus 18.Az RMDSZ Brassó megyei szervezete és az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a Szent István-nap megünneplése és a millenniumi év befejezése alkalmából aug. 19-én ünnepi műsort szervez a brassó-belvárosi római katolikus templomban. A szentmisét követően László Károly, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze Sík Sándor Szt. István király című színművéből ad elő részleteket a Brassói Magyar Dalárda közreműködésével, majd az Áprily Lajos Gimnázium udvarán levő Széchenyi-emléktábla megkoszorúzására kerül sor. /(Tóásó Áron Zoltán): Szent István megünneplése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./2003. január 11.Kovács Nemere nyugdíjas tanárként mondta el véleményét a megváltozott a középiskolai magyar tanrendről. A diákok véletlenül tudhatják csak meg, hogy a magyar irodalomban volt egy Janus Pannonius, egy Eötvös Károly, egy Móra Ferenc, esetleg egy Sík Sándor vagy Nemes Nagy Ágnes. Tizenkettedikben az erdélyi magyar irodalmat kellene tanítani. Hamarabb született erdélyi magyar irodalomtörténeti értékelés románul, mint magyarul, egyelőre tehát erdélyi irodalomtörténet kellene. Az erdélyi magyar irodalom - regionális jelentkezésként - Szabó Dezsőékkel kezdődik. Aztán van utódállami, romániai magyar irodalom. Nem esik szó Nyírő Józsefről, Ligeti Györgyről, alig esik szó Kemény Jánosról, Bánffy Miklósról, a Romániában halálraítélt Wass Albertről, Reményi Sándorról, P. Gulácsy Irénről, másokról, a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Fiatalok vagy más lapok és folyóiratok íróiról. Kós Károly életművét még mindig a Budai Nagy Antal históriája szemlélteti, viszont a Varjú nemzetség csak csonkán jelent meg , Tamási Áron-összkiadás sincs. Viszont életmű-kötet tiszteleg Gaál Gábor, Szilágyi András, Korvin Sándor, Brassai Viktor, Salamon László, Hajdu Zoltán stb. előtt. Nincs itt valami aránytalanság? /Sz. Cs.: Akinek inge, vegye magára. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./2003. augusztus 25.A budapesti Evangélium Színház erdélyi körútja során a héten Hargita megyébe érkezik. Aug. 29-én, pénteken Székelyudvarhelyen, másnap Csíkszeredában mutatják be Sík Sándor István király című kétrészes drámáját. István király szerepét Bitskey Tibor Kossuth-díjas, érdemes művész alakítja, Gizella királynét pedig Borbáth Ottília, aki hosszú évekig volt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja. /Budapesti színház vendégjátéka. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 25./2004. szeptember 30.Szept. 29-én kezdődött a Határon Túli Irodalom Hete Székesfehérvárt.Erdélyi, felvidéki, vajdasági és magyarországi írók, költők, irodalomtörténészek gyűltek össze immár negyedik alkalommal, az idei téma: Mítosz és transzcendencia a határon túli magyar irodalomban. Az istenkereséstől az imádságig című bevezető előadásában Pomogáts Béla irodalomtörténész arra kereste a választ, hogy van-e egyáltalán értelme a vallásosságnak, az istenhitnek, kell-e, lehet-e ezzel a fogalommal foglalkozni az irodalom értelmezésekor. Az előadó kitért Balassi, Zrínyi, Vörösmarty, Babits, Juhász, Ady, Áprily, Szabó Lőrinc költészetére, illetve az úgynevezett katolikus irodalomra, amelynek legjelentősebb képviselője Sík Sándor volt. Pécsi Györgyi Határon járok örökké című értekezésében a metafizikai végtelenség és racionális hit problémáját taglalta Szilágyi Domokos költészetében. Szabó Ferenc költő az istenkeresésről értekezett a modern irodalomban. A találkozón az erdélyi irodalmat Gálfalvi György, a Látó főszerkesztő-helyettese, Ferences István, a Székelyföld főszerkesztője, Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, Lászlóffy Aladár költő, illetve Sebestyén Mihály író képviseli. Láng Gusztáv előadásában a Tamási Áron novelláiban található népi hiedelmek és mitológiai ősképek szerepét emelte ki. Ferenczes István Csíksomlyó, a titok, a mindenség, a csoda címmel értekezik, Bakonyi István Kányádi Sándor költészetéről tart előadást. /Antal Erika, Székesfehérvár: Istenhit és irodalom. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./2006. május 5.Sík Sándor a magyar katolikus irodalom és tudományosság egyik legjelentékenyebb huszadik századi képviselője: piarista szerzetes, szegedi egyetemi tanár, a magyarországi piaristák tartományfőnöke – emellett kiváló költő és irodalomtudós, akinek nevéhez egy könyvtárra való szépirodalmi, tudományos és hitbuzgalmi munka fűződik, írta róla Pomogáts Béla. A második világháború idején – Észak-Erdély visszacsatolása után Sík Sándor nyarait – 1941 és 1944 között négy alkalommal – a Szociális Testvérek Rendjének marosfői házában töltötte. Ekkor születtek Sík Sándor marosfői versei. Most Pomogáts Béla közreadta marosfői versek válogatását /Vízözön előtt/, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó gondozásában. /Pomogáts Béla: A marosfői nyár békéje. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./2006. május 8.Jó pásztor és a hivatások vasárnapján, május 8-án Marosfőn Tamás József püspök mutatott be szentmiseáldozatot, nemcsak az édesanyákról emlékezett meg, de Sík Sándor piarista szerzetesről, költőről és egyetemi tanárról is, akinek emlékére a szentmise végén emléktáblát lepleztek le a Szociális Testvérek Társasága házánál. A szertartás után Kozma Mária író, a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó főszerkesztője Sík Sándor Vízözön előtt című kötetét mutatta be. Őt Pomogáts Béla, a Márton Árpád által illusztrált kötet előszóírója és Fülöp Magdolna, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója követte. Az emléktáblát Tamás József segédpüspök és Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke leplezte le, majd a püspök szentelte meg és mondott imát. Sík Sándor 1941 és 1944 között a nyári hónapokat e marosfői házban töltötte. Itt született verseit tartalmazza a kötet. A dr. Jakab Gyula műhelyéből kikerül márványtáblára a költő Csíkszenttamáshoz fűződő, Lajtorjás szekéren című versének egyik szakaszát vésték: „Elnémult és szívemre ült az este. / Szénaillat közt halódtak a rétek. / Szemem az elvesző utat kereste, / De nem találta csak az egy sötétet. / A felelőtlen szél is ellohadt / a hangtalanul lebbenő sóhajra, / Mely elhagyta gazdátlan ajkamat: / „Hová megyünk?” / „Majd hová az Úristen akarja.”–// /Bajna György: Sík Sándorra emlékeztek Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 8./2010. január 18.Beiktatták hivatalába Várad új református püspökétSzombaton beiktatták tisztégébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott új püspökét. A beiktatási ünnepségre a nagyvárad-újvárosi templomban került sor, nagy köz- és médiaérdeklődés közepette. A patinás istenháza megtelt, a ceremónia közel négy órán át tartott, a tervezettnél jó félórával tovább. Főtiszteletű Csűry István a trianoni határrajzolások után létrejött egyházkerület negyedik szabadon, az államhatalom beleszólása nélkül megválasztott püspöke, közvetlen elődje, a kommunista rezsim megbuktatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Tőkés László közel húsz évig volt első őrállója a Partium reformátusságának. Az új püspök beiktatása ünnepi közgyűlés keretében történt meg, kánoni alapokon és a hagyományokat követő szertartással. Csűry István előbb egyházközségében, annak mindmáig parókus lelkészeként találkozott a nagyvárad-őssi gyülekezet tagjaival az őssi templomban, itt fogadta Bíró Rozália váradi alpolgármester gratulációit és jókívánságait, akinek Kolozsvárra kellett utaznia az RMDSZ központi jubileumára. Fél tizenegykor az Igazgatótanácsi Hivatalban gyülekeztek az egyházkerület tisztségviselői és lelkészei, innen indultak el a harang szavára az újvárosi templomba a meghívott jeles vendégekkel egyetemben. A fennálló ének intonálása után az ünnepi közgyűlés – amelyet Forró László közigazgatási előadótanácsos vezetett le –megnyitása következett, Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok köszöntötte sorra a megjelenteket, név szerint is az illusztris meghívottakat, egyházi és közéleti méltóságokat. Igehirdetésében Tőkés László leköszönő püspök, európai parlamenti képviselő mózesi idézetekből kiindulva mutatott rá: mérföldkőhöz érkezett a kereszténység, a magyarság, a reformátusság, az egész civilizált Európa. Meg kell számláltatnunk, hogy lássuk-tudjuk, hányan és kik vagyunk, kikre és miképpen lehet számítani az előttünk álló, megvívandó harcokban, küzdelmekben. Mindvégig igei alapon maradva jelölte ki prédikációjában a követendő utat, a feladatokat, a magatartásmintákat. Következett a püspökválasztó közgyűlési határozat felolvasása és az eskütétel. Atyai és testvéri szeretettel nemesített beiktató beszédet és imádságot Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott, miután Csűry István letette a gyülekezet színe előtt a szolgai esküt és Sipos Miklós, az esperesek kollégiumának elnöke bevette azt. Az egyházkerület jelen lévő esperesei ezek után sorra megáldották választott elöljárójukat. Az új püspök igei szolgálata következett, amely székfoglaló beszédként vonul be majd az egyháztörténetbe, lásd teljes terjedelmében a következő újságoldalon. A köszöntések rendjén Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Generális Konvent elnöke kapott elsőként szót, majd Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, Adorjáni Dezső, a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Zsinatpresbiteri Egyház püspöke, Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke, Koppelman Félix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke (román nyelven), Ioan Codorean tanácsos, a Nagyváradi, Bihari és Szilágysági Ortodox Püspökség képviseletében (a saját egyházmegyéjük közgyűlésen rész vevő elöljáróit kimentve), Virgil Bercea, a Nagyváradi Görög Katolikus Püspökség püspöke, Kovács Gyula, a Nagyváradi Baptista Szövetség elnöke és Ries Nieuwkoop, a Holland Református Egyházak Zsinatának küldötte próbált meg beilleszkedni a megbeszélt két perces hozzászólások rendjébe, több-kevesebb sikerrel. Nagyváradi kántorok és zenetanárok ez alkalomra szervezett kórusának üdítő szolgálata következett. Claudin de Sermisy Míg csak az Úr megtartja életem, Ch. Uhran–Beharka Pál Szólsz hozzám, Istenem, Tarnóczy Pál 100. zsoltár című művei hangzottak el. A közéleti személyiségek köszöntései következtek, de mindenekelőtt Orbán Viktor levelét olvasta fel a főgondnok. Barabás János kolozsvári vezető konzul a Magyar Köztársaságot és annak kormányát képviselte, de gratulációi és jókívánságai inkább személyes jellegűek voltak. Nagy Mihály, a román Vallásügyi Államtitkárság tanácsosa felettesének, Adrian Lemeni államtitkárnak a levelét olvasta fel románul, majd a maga nevében magyarul is biztosította az új püspököt együttműködési készségéről. Gavrilă Ghilea, Bihar megye prefektusa protokolláris szavakat, Radu Ţîrle, a Megyei Tanács elnöke – lévén maga is teológus – erkölcsi megújulást szorgalmazó és hitet erősítő buzdítással lepte meg a hallgatóságot, Gheorghe Carp nagyváradi alpolgármester pedig magyarul szólt és tetszést kiváltó rövidséggel. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség nevében emlékeztetett és ígért további támogatást és gondoskodást, Cseke Attila egészségügyi miniszter az RMDSZ országos vezetőségének üdvözletét adta át, Kiss Sándor, az RMDSZ megyei elnöke a volt és az új püspökhöz intézett szellemesnek szánt, de kétértelműségükben intésként, elvárásként ható mondatokat, Zatykó Gyula, a Magyar Polgári Párt váradi elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke a cselekvő együttműködés szellemében biztosította szervezetük támogatásáról Csűry Istvánt. Kovács Sándor, a Szatmár megyei Egri lelkipásztora az 1980-ban teológiai főiskolát végzett évfolyamtársak nevében üdvözölte és biztatta az egykori kollégát, aki immár püspökké emelkedett ki közülük. A meghatódottság és szeretet hangját-hangulatát csak tetézte a Partiumi Kórus szolgálata, amelyik Berkesi Sándor professzor vezényletével Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma című művét adta elő az alkalomhoz illő fennköltséggel és szakmai tudással. A püspökbeiktató ceremónia zárásaként az egyházkerület megajándékozta a sokéves eredményes szolgálatáért, bátor kiállásáért és intézményépítő törekvéseiért szombaton is nagyon sok méltatást kapott Tőkés Lászlót és méltónak remélt-hitt utódát, az egyelőre egyéves megbízatással felruházott Csűry Istvánt. Mindketten a nagybányai festőtelep egy-egy értékes alkotását kapták emlékbe. A tartalmas, felemelő mozzanatokban bővelkedő együttlét a Himnusz eléneklésével ért végett, szinte megremegtek a szívből fakadó nemzeti imádság erőteljes hangjaira az ódon falak. D. L. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad) 2010. október 9.Hetvenöt éves a Vigilia2010. szeptember 29-én tartották a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubtermében a Vigilia című folyóirat jubileumi estjét, melynek vendége volt Lukács László főszerkesztő, Bende József és Lázár Kovács Ákos szerkesztők, Jelenits István irodalomtörténész és Vasadi Péter költő. A műsort szerkesztette és vezette Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus, közreműködtek Császár Angela és Oberfrank Pál színművészek. A Vigilia című folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat. A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe. 1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után. A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá, írásaik közlésével. Rónay György tízéves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett. A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nemhívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak. Az 1989–90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal. A lap szerkesztői: Possonyi László (1935), Balla Borisz (1936 – 1937), Possonyi László (1938 –1940), Mécs László, Possonyi László (1941–1942), Possonyi László (1943 –1944), Juhász Vilmos, Sík Sándor (1946 – 1948), Sík Sándor (1948 – 1963), Mihelics Vid (1964 –1968), Rónay György (1969 – 1977), Doromby Károly (1978 – 1979), Hegyi Béla (1980 – 1984). 1984-től mindmáig Lukács László a Vigilia főszerkesztője. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 15.Kratochvil Károly altábornagy három kívánságaGottfried Barna és Nagy Szabolcs szerzőpáros A Székely Hadosztály története című, még nyomdafesték-illatú könyvét olvasom (Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2011). A téma felette érdekel, a számomra elérhető információkötegekből már évtizedek óta próbálom kiszálazni az első világháború végnapjainak kaotikus, kormányzati részről a nemzeti érdekeket eláruló időszakában az Erdély, benne Székelyföld megmentéséért szervezett egyetlen magyar katonai alakulat szerepét. Érdeklődésemet az is ébren tartotta, hogy ismertem néhai professzorom, a nyujtódi Antal Árpád édesapja katonakori emlékeire és levéltári kutatásokra alapozott elhatározását a Hadosztály történetének megírásával kapcsolatosan, amiben aztán elhatalmasodó betegsége és halála akadályozta meg. (Nincs tudomásom a vonatkozó kéziratos örökség sorsáról.) A sors játékának is vélhetem, hogy az előző hetekben Hódmezővásárhelyen ismét meglátogattuk dr. Benczédiné Szabó Gabriellát, aki féltett kincsként őriz egy Kívánságos Könyvet, amelyben az 1920-ban Ó-Tordáról Magyarországra repatriált család egyik tagja, Weress Ákos 1957-ig a házukban megforduló igen népes vendégsereg három kívánságát saját kézjeggyel hitelesíttette. Ebbe a "háromkívánságos könyvbe" jegyezte be Kratochvil Károly a következőket: A Székely Hadosztály 1918/19-ben hirdette a világnak, hogy Erdély határán egy büszke, önérzetes nép lakik, amely nem hajtja fejét idegen járom alá. Ez a harcias szellem maradjon meg örök időkig. Nem fog elmerülni, akármi történne, mert szívós, kitartó. A Székely Hadosztály puszta létezése halálos döfést adott Trianonnak, de Kun Bélának (is). Ő volt az első ellenforradalmi alakulat Magyarországon, erre legyen a Székely nemzet büszke – mert harcolt Magyarország integritásáért is. Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly alth., a Székely Hadosztály és Erdély volt katonai parancsnoka, a Mária Terézia Rend Lovagja 1943/XI.30. A Kívánságos Könyv egyébként kultúrtörténeti ritkaság. Közel négy évtized alatt 336 saját kezű bejegyzés került lapjaira – írja dr. Berényi Károly, a családi ereklye örökösének, a Gabi néni ugyancsak Gabriella nevű lányának férje. – Kratochvil Károly bejegyzése többek között ilyen beírók társaságában szerepel: Reményik Sándor, Áprily Lajos, Kosztolányi Dezső, Szerb Antal, Kodály Zoltán, Józan Miklós, Ravasz László, Szentimrei Jenő, Balázs Ferenc, Bartók Béla, Veres Péter, Kodolányi János, Kemény János, Nyirő József, Féja Géza, Bárdos Lajos, Sík Sándor, Fáy Aladár, Püski Sándor, Benedek Marcell, Czine Mihály, Nagy László. A költők rendszerint eredeti verseket is bemásoltak a Kívánságos Könyvbe. Egyébként dr. Benczédiné Szabó Gabriella lakásában méltó helyre került a magyar kultúrtörténeti ereklye, hisz itt található sok értékes antik bútor és tárgy mellett az az ó-tordai kanapé is, amelyben Jókai Mór is ült, amikor Torockón az Egy az Isten című regényéhez gyűjtött anyagot. A Weress család ugyanis Torda neves famíliái közé tartozott, amelyből Torda város több elöljárója került ki. Orbán Balázs külön fejezetet szentel történetének. A Weress-hagyaték gondozója dr. Berényi Károly hódmezővásárhelyi közéleti elkötelezettségű orvos. A hódmezővásárhelyi Kívánságos Könyv, kultúrtörténeti értékét tekintve, magyarázó szövegekkel ellátott hasonmás kiadást érdemelne. A korszak kutatói számára is ismeretlen Kívánságos Könyv a baráti közösségekre jellemzően bizalmas lenyomata annak a szellemi környezetnek, amelyhez a Brünnben született Kratochvil Károly, a "tiszteletbeli székely" tartozott. (Kapcsolatai Horthy, Teleki és Bethlen személyéig és köreikig is elértek.) A baróti Tortoma Könyvkiadó november folyamán A Székely Hadosztály című könyvvel székelyföldi könyvbemutató körútra indul. Ezt megelőzően a Székely Hadosztályról, a székelység utolsó végvári harcáról Domonkos László írt könyvet (Az elárult hadosztály). Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. december 14.IV. Kárpát-medencei Betlehemes találkozó - HírekDecember 14–18. között három országból hetvennél több magyar fiatal utazik Ukrajnába, a Kárpátaljára, hogy az ottaniakkal együtt részt vegyenek egy kárpát-medencei betlehemes találkozón. A találkozó mottója Sík Sándort idézi: „Csak azt tudjuk szeretni, amit ismerünk!” A Bekecs Beregszász – Kecskemét Baráti Társaság Egyesület 1999 óta építi a testvérvárosi kapcsolatokat Beregszásszal. A fiatalok cserelátogatása 2008-ban tematikus rendezvénnyé bővült. Az Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Magyarországról származó diákok az adventi időszakban családoknál laktak, együtt jártak iskolába a velük egykorú gyermekekkel, közösen töltötték szabad idejüket, közben sok helyen bemutatták betlehemes műsorukat. 2010-ben Erdélyben, Csíkszeredán találkoztak. A betlehem-járás a magyar népi színjátszás téli ünnepköri szent formája. Ez a fajta népi színjáték, mely a szimbólumok nyelvén és eszközeivel dolgozik, már kihalóban volt. Lelkes néprajzosok, amatőr színjátszók feltámasztották, így a betlehemes játék – amely etnikus, szakrális és a szó minden értelmében hagyományból építkező – e találkozó keretében is egyesítő erővel bírhat. A rendezvény alkalmat teremt arra, hogy a közös ünneplés közben gyerekek és szülők ismerkedjenek, barátkozzanak egymással. Lehetőséget ad arra is, hogy az ünneplés mellett a részt-vevő fiatalok megismerjék a mindennapok valóságát. A diákok részt vesznek tanórákon, a kísérők bekapcsolódnak a tantestületek munkájába, komoly tapasztalatcsere zajlik. A szervezők reményei szerint egy több határon átívelő, komoly kapcsolati háló alakul ki a diákok, a tanárok, az egyesületek és azok tagjai között. Ez a háló még bővülhet is, hiszen a szabadkai Október 10. Általános Iskola több nevelője is csatlakozik idén érdeklődőként a csapathoz. 2011-ben ismét Magyarországon kívül, Beregszászon lesz a találkozás. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola, a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alap-iskola és a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjait a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban várják. Az újra egyesülő Európában a civilek, a civil szervezetek irányításával a fiatalok szüntethetik meg az emberi kapcsolatokban az ismert történelmi okok miatt kialakult folytonossági hiányokat. A 33 szentimrés diák és kísérő tanáraik kiutazását a HATÁRTALANUL! program keretében mintegy 800 ezer forinttal a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja. A találkozót Kecskemét Város Önkormányzata, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyei Katolikus Iskolák Alapítvány, a Lurkó Diáksegítő Alapítvány és több magánszemély segíti. A megvalósításban közreműködik a kecskeméti Bekecs Egyesület, a beregszászi Cserkészliliom Alapítvány, a kassai Árvácska Tehetséggondozó Társulás és a csíkszeredai „Csobod Öröksége” Egyesület. 2012. január 23.Összerdélyi ünnepség a szórványbanRoppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből. Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt. Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát. Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez. Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta. A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő. Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldog asszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket. Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire. Nyugati Jelen 2012. május 13.Cserkészmúzeum és –otthon avatása SepsiszentgyörgyönA terv szerint lebontásra ítéltetett, régi családi ház udvarán április 28-án reggel aranyliliomos zászlót lengetett a szél. A szeméttelep helyén barna faládákban virágok virultak. Talán még a sokat megélt öreg diófa sem remélte, hogy megéri ezt a napot, amikor délelőtt a szebb élet reménye zengi be az udvart, s ősszel a termést nem az avar borítja be, hanem fürge gyermekkezek roppantják majd szét és ízlelgetik gyümölcsét... Valóra vált Gaál Sándor pedagógus régen dédelgetett álma: létrejött Erdély első cserkészmúzeuma, mely egyben cserkészotthon is a Kórház utcában. Az avatásra megtelt cserkészdíszbe öltözött őrsökkel az udvar, akik az egész körzetből érkeztek, vezetőikkel együtt. Szülők, nagyszülők, lelkészek és a városvezetés küldöttei is megtisztelték a rendezvényt. Elsőnek Bancea Gábor református lelkész mondott imát a Szeretethimnuszt sorait idézve a Szentírásból, majd Szabó Lajos c. kanonok, csapatparancsnok adott hálát Istennek, és megköszönte mindenkinek, aki fontosnak tartotta a közösségi ügy felkarolását. Ugyanakkor kérte Isten segítségét, hogy legyen jövője népünknek, kialakuljon a Sík Sándor-i „magyarabb magyar”, a fiatal nemzedék legyen mindig zászlóvivője a hármas szolgálatnak, az önzés világában észrevegyék és felkarolják a rászorulót. „Oltsatok vadócba rózsát, hogy szebb legyen a föld!” Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor csapat parancsnoka, a cserkészmúzeum létrehozója elmondta, hogy nagy szükség van a többfunkciós épületre, hisz a társadalom jó része még mindig nem tudja, mit is jelent a cserkészet. Egyesek környezetvédelmi egyesületnek, zöldeknek gondolják, mások félkatonai alakulatnak nézik. Pedig ez egy politikamentes életforma. Nem tantárgy, de több, mint amit az iskolában tanítanak. Közelebb visz Istenhez, földrajzi, történelmi, környezetvédelmi, egészségügyi és gyakorlati ismereteket ad, felkészíti a fiatalt az életre. A mai globalizációs világban segít az egészséges emberi kommunikáció gyakorlásában. S ez hármas öröm: öröm a gyermeknek, a szülőnek és a pedagógusnak, a társadalomnak is. Egy esztendővel ezelőtt itt egy lebontásra ítélt épület állt, szeméttelepre hasonlító udvarral, amelyet kétezer munkaórával sikerült rendbe szedni szülők, nyugdíjasok és szimpatizánsok segítségével. Sok jó szándékú alapítvány, egyházi és világi intézmény, a városi tanács, a cserkészszövetség, a kertészet is segített valamilyen formában, amelyet megköszöntek. Az anyaországi és külföldi szövetség értékes könyvészettel látta el a múzeumot, dr. Lukács János pedig a vezetőképzésben segített. Sztakics Éva alpolgármester asszony kiemelte, hogy a két évvel ezelőtt lebontásra ítélt épületet azért adták a cserkészeknek, mert már sokszor bizonyítottak, és megérdemlik, hogy saját otthonuk legyen. Így lehet összefogással elkészült terveket átírni. Kívánta, hogy sok embert faragó rendezvénynek legyen otthona. Az ünnepségre magyarországi vendégek is érkeztek Arató László bácsi, Vekerdi Sándor bácsi, Miskolczi János személyében. A 85 éves Arató Laci bácsi, a Márton Áron Kiadó (időközben beolvadt az Új Emberbe) létrehozója meghatódva szólt, hogy eljöttek visszaemlékezni a magyar cserkészet száz évére, hisz 1912. december 28-án, aprószentek napján alakult a Magyar Cserkészszövetség. Csak egy nevet említ, a Sík Sándorét, aki a cserkészetnek adta életét. Az alkalomra összegyűltek protestáns és katolikus testvérek, hogy kidolgozzák a cserkészfogadalom szövegét és az alapító Bi-Pi alapján a tíz cserkésztörvényt. A törvényekbe és a fogadalomba is befoglalták Istent, a hazát és nemzettársainkat. A fiatalokat arra intették, hogy ne a pénz, a hatalom után fussanak, hanem azt nézzék, hogy hol tudnak segíteni az embertársaiknak, legyen az a családban, a környezetükben vagy a közösségben. Sok minden történt a száz év alatt: a megyeri nemzeti tábor, a gödöllői világdzsembori (Trianon után ez volt ez első találkozási lehetőség), jött a kommunizmus. Laci bácsi hatévesen lett kiscserkész, részt vett az összejöveteleken, a síeléseken, majd jött később a hadifogság: őt három év börtönre ítélték a cserkészet miatt, mert nem adta fel, és vállalta több társával együtt a földalatti cserkészetet. Próbálták meg törni, de ő örömmel vállalta Jézusért a szenvedést. Így is köszöntek egymásnak: Jó munkát! Jézusért! Kibírták a megpróbáltatásokat, mert edzettek voltak, hozzászoktak a mostoha körülményekhez. Választ adott arra a kérdésre, hogy mi teszi az embert boldoggá: a tíz cserkésztörvény. Mert minél önzetlenebb valaki, annál boldogabb. Így jöhetnek létre a boldog családok, ahol nemzedékeken keresztül átadják egymásnak ezt a szellemiséget. Őrizzétek a lángot – biztatott –, adja Isten, hogy soha ne aludjon ki! És köszönjük meg, hogy Gaál Sándor bácsi személyében Erdélyben is van valaki, aki az életét tette a cserkészetre. A Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökségének részéről Kerekes-Salánki Orsolya PR-koordinátor szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy a Szent György-nap, a cserkészek védőszentje alkalmából az ország hat körzetében újítanak fogadalmat a cserkészek, és örömét fejezte ki amiatt, hogy elkészültek az egységes nyakkendők a liliomhímzéssel. A Csongrád megyei, alföldi cserkészek üzenetét Vekerdi Sándor bácsi közvetítette, aki a szintén cserkész felesége és lánya kíséretében érkezett. Ő arra biztatta a fiatalokat, hogy őrizzék meg a hitüket, szolgálják a hazát, a nemzetet és a közösséget. A két kiscserkész- és a tíz cserkésztörvény felolvasása után fogadalomújítás következett, majd rendben, fegyelmezetten megnézték a múzeumban kiállított tárgyi és fotó emlékeket: a két világháború közti dokumentumokat, fotóalbumokat, a különböző lezajlott táborok eseményeit – nyomait a múltnak, melyek ezáltal megmentődtek a jövőnek. Az ünnepség után a Szent József plébánia udvarán három üstben főtt az ebéd, vendégül látva a cserkészeket, és megtartották a sárkányeregő versenyt is. Vasárnap (Kolozsvár) 2012. július 23.A Magyar Kultúra Napja DévánÖsszerdélyi ünnepség a szórványban Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből. Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt. Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát. Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez. Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta. A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő. Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldogasszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket. Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire. Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad) 2013. január 31.Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratrólA két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István). Kovács Sándor főesperes elmondta: a piarista tanintézetekben mindig központi helyet foglalt el a magyar ifjúság szellemi értékeinek ügye, ezt szolgálta kimagasló szinten a Jóbarát irodalmi és tudományos folyóirat. A 20 oldalas kiadvány az ismeretterjesztés, az erkölcsi nevelés és a szépirodalmi művek népszerűsítése mellett teret adott az akkori ifjúságot érdeklő témáknak is. – Sokatmondó, hogy a lap munkatársai között volt Biró Vencel piarista történész, Mécs László papköltő, Balogh Ernő, Bitay Árpád, Hirschler József, a Marianum alapítója, Kiss Jenő, Kristóf György, Lakatos István, Reményik Sándor, Áprily Lajos költők, Sík Sándor piarista atya, Erőss Alfréd, Szabó T. Attila, Vámszer Géza és Venczel József. A természettudományi műveltség terjesztése terén Grósz Ilona és ifj. Xantus János végeztek ígéretes munkát. Irodalomtörténeti szempontból a folyóirat Dsida Jenő és Rónay György korai alkotásait is közölte a Fakadó rügyek rovatban – részletezte Kovács Sándor. – Bodó Márta könyve a két világháború közötti katolikus folyóirat elemzését, kultúrtörténeti helyének kijelölését vállalta fel – mondta Timár Ágnes, a Báthory-líceum igazgatója, aki azt is bevallotta: meglepetéssel vette tudomásul, hogy ifjúsága gyereklapjának elődje egy katolikus diákfolyóirat volt, amelyet a piarista kollégium tanárai kezdeményeztek olyan korban, amikor az erdélyi magyar kultúrát és identitást nagy veszély fenyegette. – Hogy miért ez a soha nem szűnő törekvés identitásunk felszámolására? Azért, mert a nemzettudat megszüntetését az oktatás felszámolásával kezdték. Ez ellen harcolt a felekezeti oktatás a két világháború között. Bodó Márta alapos előtanulmányokat végezve a 15 évig megjelenő lap helyét a piarista iskola és a XX. századi katolikus egyház és nevelés összefüggéseiben tárgyalja. A piarista kollégium utódiskolájának igazgatójaként nagy jelentőséget tulajdonítok a folyóiratnak és a könyvnek. Mindez azt tanúsítja, hogy iskolánk a legkilátástalanabb helyzetekben is megmaradt, és teljesítette kötelességét – fejtette ki Timár Ágnes. Cseke Péter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki 1990 óta tanít sajtótörténetet, méltatásában kifejtette: újságot és sajtótörténetet írni felelősség. – A két világháború között minden felekezet igyekezett kiépíteni a maga sajtóhálózatát. A kisebbségi, a vallásos sajtó léleképítő, értékteremtő és értéktudatosító munkát végezhetett. Ez a mai sajtóból hiányzik – vélekedett az oktató. Bodó Márta elmondta: értékes anyagra lelt ezekben a kiadványokban. – A két világháború közötti kisebbségi létben, amikor az erdélyi magyar értelmiség egy része elmenekült, mások pedig csüggedten éltek, Olasz Péter jezsuita szerzetes-tanár kezdeményezésére született ez a folyóirat. A kötet anyagát úgy válogattam össze, hogy egyfajta antológia legyen, amely rávilágít az akkori pezsgő szellemi életre. A tanárok tág teret és önállóságot biztosítottak a lapszerkesztésben részt vevő fiataloknak – hangsúlyozta Bodó Márta. A kötetbemutatón Palkó Árpád, Jakab Tamás, Török Melinda és Rácz Tímea, a Báthory-líceum diákjai olvastak fel. A rendezvény a kórus fellépésével zárult, szólót énekelt Vincze Tímea és Rácz Tímea. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár), 2013. április 9.A Verbum Könyvkiadó újdonságaiBodó Márta és Bács Béla János nemrégiben megjelent köteteit ismertették kedden délután a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében. A Verbum Könyvkiadó gondozásában jelent meg Bodó Márta Jóbarát. Egy erdélyi katolikus ifjúsági lap a két világháború között című könyve, valamint Bács Béla János Magammal viszlek című kötete. Bács Béla János címválasztását nagyon merész kijelentésnek vélte Elekes András publicista, mint mondta: csak az teheti meg, aki nagyon pontosan tudja az útját, tudja a célt, tisztában van az élet értelmével, és önmagban érez annyi erőt, hogy akit magával visz, tényleg vinni is tudja. „Az vihet magával bárkit, aki képes arra, hogy az élet értelmébe beavassa” – így a könyv egyfajta beavatás, mutatott rá Elekes András. Bodó Márta a Vasárnap és a Keresztény Szó szerkesztője ismertette a Verbum Könyvkiadó eddigi tevékenységét és célkitűzéseit. Az általa jegyzett kötet a Kolozsváron kiadott Jóbarát, katolikus szellemiségű ifjúsági lap történetét mutatja be. A könyv merítést nyújt a kor ismert szerzőitől, többek közt Sík Sándor, Áprily Lajos, Mécs László, Reményik Sándor és Dsida Jenő alkalmi és vallásos versei, színdarabok és novellák olvashatók benne. Iochom Zsolt Székelyhon.ro. 2014. január 20.A Magyar Kultúra Napja PetrozsénybanSík Sándor és Vermesy Péter szellemében Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében zajlott a hétvégén Petrozsényban a Magyar Kultúra Napjának ünnepe. A Szent Borbála templomban tartott rendezvényt kolozsvári előadóművészek szavalata, helyi és vendégkórusok előadása tette igen tartalmassá. Az ünnepi szentmisével kezdődő rendezvényen Msgr. Szász János pápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános a rendkívül gazdag magyar kultúrára, ennek ápolására irányította a résztvevők figyelmét. Kultúra nélkül egy közösség halott. A szórványban is fontos tudatosítani magunkban, környezetünkben, hogy milyen fejlett, gazdag kultúrát örököltünk. És nekünk is tennünk kell azért, hogy ez tovább fejlődjön és átöröklődjön a következő nemzedékekre. Hiszen ha a szórványban gyengülnek, megfogyatkoznak közösségeink, az a tömb zsugorodásához vezet. Ezért itt fokozottan helyt kell állnunk, ápolnunk kell kultúránkat a tömbmagyarság és a magunk védelmére – fogalmazott Szász János. Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere ezúttal is részt vett a magyar közösség ünnepségén, kiemelve köszöntőjében a magyar kultúra szerepét e térség fejlődésében. „Öröm és megtiszteltetés számomra itt lenni, együtt ünnepelni azzal a magyar közösséggel, amely másfél százada folyamatosan hozzájárul a Zsil völgyének fejlődéséhez mind a kultúra, mind az oktatás, felsőoktatás, illetve a bányászat terén. A mai zűrös világban, mely e vidéket sem kíméli, példaértékű a Petrozsényban élő számos nemzetiség békés együttélése és munkálkodása, amely szintén bő másfél évszázada tart. Úgy gondolom, ez adja e város erejét és ebben fontos szerepet játszik a magyar közösség élni akarása, kultúra iránti elkötelezettsége” – fogalmazott a polgármester. Ridzi külön üdvözölte az ünneplők soraiban ülő gyermekeket, a Jézus Szíve Kollégium diákjait, akik Dénes Ernő karvezető irányításával népdalokat adtak elő. Márton Anna Rózsa, Jenei Erika és Vladu Mónika pedig Sík Sándor-szavalatokkal idézte meg a 20. század jelentős magyar költőjének emlékét. A 125 éve született piarista költőt, műfordítót, irodalomtörténészt és egyházi írót Msgr. Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvári plébános méltatta, kiemelve Sík Sándor egész életét és munkásságát meghatározó rendületlen hitét. Verseinek minden sorában ott rejlik az Istenbe vetett bizalom, és ez jellemezte csodálatos nevelői munkásságát is, melynek részeként 1912–13-ban irányadója és egyik alapítója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnáziumcserkészcsapatának. Ft. Jakab Gábor egy huszadik század első felében zajló irodalmi vita kapcsán mutatta be a költőt, idézve Reményik Sándor sorait, melyben az erdélyi protestáns költőtárs rendkívül nagyra értékeli Sík Sándor hittel átszőtt irodalmi munkásságát. A rendezvényen fontos helyet kapott a 75 éve született és 25 esztendeje elhunyt Vermesy Péter erdélyi magyar zeneszerző emléke is. Dr. Angi István zeneesztétának Vermesyre való emlékezését Jancsó Hajnal olvasta fel, kiemelve az alkotó és a kiváló zenepedagógus emberi nagyságát, a népzene, az anyanyelv és a maradandó értékek iránti elkötelezettségét, melyet nagyszerűen ötvözött kora modern törekvéseivel, és egész lényét átható könnyed humorával. Ez utóbbi vonása szövi át a híres Pimpimpáré című alkotását is, melyben jó barátjának, Szilágyi Domokosnak verseit zenésítette meg egészen egyedi stílusban. A petrozsényi ünnepségen fellépő Magyarfenesi Vegyeskar, illetve a Guttmann Mihály Magyar Pedagóguskórus Gárdonyi Zoltán, Kocsár Miklós, Halmos László és Bárdos Lajos művei mellett több Vermesy-kórusművet is előadott. Záróakkordként pedig Sík Sándornak a Kodály által megzenésített Te Deum című művét hallhatta az ünneplő közönség. Utóbbit prózai formában is előadta Rekita Rozália kolozsvári színművész. Külön színfoltja volt a rendezvénynek az Eisler Márta karnagy által vezényelt petrozsényi Szent Borbála Kórus előadása. És természetesen nem maradt ki az ünnepi műsorból Kölcsey Ferenc Himnusza sem. Dr. Jancsó Miklós színművész maradandó élményt nyújtva szavalta el a magyar nép zivataros századait felelevenítő költeményt, illetve Kölcsey Huszt című versének egy részletét. A rendezvény egészét mélyen áthatotta a petrozsényi születésű Guttmann Mihály zenetanár, karnagy és zenepedagógus szelleme, melyet mindenekelőtt leánya, Tóth Guttmann Emese, a Románia Magyar Dalosszövetség elnöke éltet tovább. A magyarfenesi vegyeskar karnagyaként, illetve a rendezvény kezdeményezőjeként ő köszöntötte az egybegyűlteket, külön oklevéllel és apró ajándékkal köszönve meg mindazok munkáját, akik szervezéssel, előadásukkal hozzájárultak a Magyar Kultúra Napjának petrozsényi rendezvényéhez. – Az 1994-ben újraalakult Romániai Magyar Dalosszövetség immár hetedik éve minden januárban Kolozsvár szívében ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját és három éve annak, hogy a szórványba is ellátogatunk. Két évvel ezelőtt Déván és Vajdahunyadon szerveztünk kórustalálkozót, tavaly Nagybányán és Máramarosszigeten, idén pedig itt vagyunk Petrozsényban. Ez régi álma volt a Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttmann Mihálynak is, hiszen itt született és mindig nagy szeretettel gondolt e vidékre. Ő sajnos már nem lehet közöttünk, de áldozatos munkáját tovább folytatva, a kórusok összefogásával, a szórványban és tömbvidéken egyaránt vállalt fellépésekkel arra törekszünk, hogy megteremtsük az éneklő Erdélyt – fogalmazott a Dalosszövetség elnök asszonya. A házigazdák részéről Wersászky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte a meghívottakat és helyi fellépőket, rámutatva: az egységes, de oly színgazdag európai kultúra csak a nemzeti kultúrákból táplálkozva tud megmaradni, tovább erősödni és ebben a magyarságnak itt, a dél-erdélyi szórványban is igen fontos szerep jut. A rendezvény a petrozsényi római katolikus egyházközség által szervezett szeretetvendégséggel zárult, ahol kórustagok és vendéglátók immár együtt énekeltek asztali áldást, pohárköszöntőt, és hosszan egymásba fonódó búcsúdalokat. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad), 2014. január 21.21 éves a dévai cserkészcsapatTedd a jót! 21. születésnapját ünnepelte a hétvégén a dévai 55. Számú Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. A Szent Antal közösségi házban megtartott vidám együttlétről ezúttal többen lemaradtak, a sokféle hétvégi program miatt. Aki azonban eljött, igazi cserkészmódra ünnepelhetett. Volt bőven játék, zene, saját készítésű finomságok. No, meg birokra kelés is – amolyan cserkészmódra. A Fehér farkasok őrsbe tartozó Forrai Antalt épp egy döntetlen birkózásból kellett „kimenteni”, hogy mesélhessen pár szót cserkészélményeiről. Kiderült, hogy alig öt éve kapcsolódott be a csapatba, és mindenekelőtt az együttlétek jó hangulatának, az élménydús csapat-tárboroknak és a cserkészet természetbarát mivoltának köszönhetően tart ki a mozgalom mellett. – Szívesen tanultam meg a cserkésztörvényeket is, és sokat jelent nekem, hogy olyan közösségben lehetek, ahol tisztelik a természetet, az állatokat. Én nagyon szeretem a vadállatokat is, van egy egyéves sólymom, gondozom, nevelem, és ha lehetőség van rá, elhozom ide a cserkészek körébe is, hogy minél több társam megismerje a ragadozó madarakat, és megtudja, hogy mennyire hasznos állatok. A természet szeretete már bennem volt, amikor cserkészkedni kezdtem, de emellett nagyon sok jó dolgot tanultam, úgy érzem, hogy ez a közösség embert farag belőlem – állapította meg felnőttes komolysággal a tizenéves cserkészlegény. Közben társai már gyülekeztek a két cserkésztiszt, Daradics János és László Attila körül, hogy az idei országos programokról tájékozódjanak. – Az idei szülinapunk rögtönzött jelszava: ne feledjük, hogy cserkészek vagyunk. Úgy gondolom, néha mindenki eszébe kell jutassa saját magának, hogy hová is tartozik. Nekünk életünk részévé vált a cserkészet, és a megtapasztalt értékeket próbáljuk átadni az újabb és újabb nemzedéknek. Fontosnak tartom a csapat közösségi memóriáját, ezért most is jó sok fényképpel, újságcikkel, emlékezéssel elevenítettük fel az elmúlt években zajlott táborokat, a nevelő célzatú közös játékokat, portyázásokat. Ezek mind beépülnek egyéni és közösségi tudatunkba, szebbé, jobbá, gazdagabbá teszik az életünket – fogalmazott László Attila. A birkózások, oszlopdöntés meg egyéb mozgalmas játék közé ezúttal is befért egy kis szellemi táplálék. Daradics János csapatparancsnok, a magyar cserkészmozgalom alapítójaként tisztelt Sík Sándor versét olvasta fel a születésnapozó csapatnak, arra biztatva őket, hogy bármi körülmény között is, tegyék a jót, ott ahol vannak, úgy ahogy lehet! Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad), 2014. január 22.Vermesy Péterre és Sík Sándorra emlékeztünkVermesy Péter (1939–1989) erdélyi származású zeneszerzőre és Sík Sándor (1889–1963) piarista papköltőre emlékeztek a Donát úti református templomban január 19-én, a Magyar Kultúra Napja megünneplése alkalmával. A hatodik alkalommal megrendezett eseményen igehirdetésre, szavalatokra, előadásokra, énekkari fellépésekre került sor. A Magyar Kultúra Napja alkalmával a Donát úti református templomban január 19-én megtartott ünnepi eseményen Bibza Gábor református lelkipásztor, esperes a 150. zsoltár első hat versét vette alapul igehirdetésében. – Nem mondunk le mindarról, amivel Isten megajándékozott minket a Kárpát-medencében. Ennek az örökségnek egy részét, zenei anyanyelvünk egy szeletét tárjuk most fel. Adja Isten, hogy továbbra is magyarul szóljon a szó, és zengjen az ének minden Kárpát-medencei településen, így Kolozsváron is – hangsúlyozta Bibza. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár), 2014. január 25.Kölcsey imádsága Makovecz fái alattA romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is. A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be. Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt. A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat. Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával. A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének. Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta. Nánó Csaba | Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2015. október 10.Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30 – Kolozsvár, 1941. október 24.) portréjaÖröktűz Ha arra kérnének bennünket, hogy soroljunk fel olyan ismert vagy számunkra kedves magyar költőket, akik a XX. század elején alkottak, akkor valószínűleg jó pár nevet meg tudnánk említeni. Elég csak a már klasszikussá érett Nyugat nemzedékére gondolni, vagy a két világháború közötti pezsgő irodalmi élet más szereplőire visszaemlékezni. De vajon hány listán lenne rajta Reményik Sándor neve? Az 1890. augusztus 30-án Kolozsváron született Reményik Sándor az 1900-as évek nehéz sorsú első felében az erdélyi magyar költészet kiemelkedő alakja volt – "az erdélyi költő", ahogy Németh László és Babits Mihály is nevezte őt. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik Sándor a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Mára ez az állapot jelentősen megváltozott a XX. század végén indult kutatásoknak és az azóta folyamatosan elérhető, újonnan és újra kiadott versesköteteknek köszönhetően. Reményik Sándor elemi és középiskoláit szülőváro-sában végezte, itt kezdte meg jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be, és ezek után hivatalt sem vállalt, a családi vagyonból és irodalmi tevékenységből élt. A kor nagy összeomlására, az első világháborút követő hatalmi és területi változásokra ő reagált először az érintett területeken. Végvári álnéven írt nemzetvédő, bátorító és vigasztaló versei – amelyek e nehéz idők legnagyobb szellemi dokumentumaivá váltak – teremtették meg hírnevét, bár már korábban is jelentek meg írásai. A Végvári-versek egyszerre tükrözték a közvetlen valóság tragikus helyzetét és tudtak a mindennapok fölé emelkedve, az egyetemes értékek felé fordulva méltóságot adni a fájdalomnak. Amikor Reményik nemzeti tragédiákról, fájdalmakról és megpróbáltatásokról írt, nem a nemzeti elfogultság szólalt meg benne, hanem az egyetemes emberiség egy részének sérelme, a világ értékvesztése, maga az embertelenség és igazságtalanság fájt neki. Ezekkel az írásokkal a kitartás, a szülőföldön maradás erkölcsi magasabbrendűségét hirdette, a vizek rohanása közepette helyén maradó gát metaforáját állította fel példaként. Bár barátai és költőtársai, Áprily Lajos és Makkai Sándor, valamint a lelkéhez legközelebb álló két asszony, a testvérként, alkotótársként, mesterként emlegetett festőművész Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska és a költőre talán nála is nagyobb hatást tévő Judik Józsefné Imre Ilona is Magyarországra költözött nem sokkal Trianon után, ő sohasem hagyta el szeretett városát. Alapításától, 1921-től kezdve főszerkesztője volt a Pásztortűz című folyóiratnak, amely az erdélyi irodalom szellemi műhelyévé vált. Noha később is azt hirdette, hogy "Nem a mi dolgunk igazságot tenni,/ A mi dolgunk csak igazabb lenni", mégis Reményik költői életútjának nagy ellentmondása az, hogy olyan szerepben és olyan versekkel jutott az ismertség és népszerűség csúcsára, amelyek nem voltak költői alkatának igazán hiteles kifejezői. Egész életét végigkísérte egyfajta ellentmondást hordozó kettősség: a történelem és a politika szorításában vállalt közéletiség, illetve a természetélményből, a táj közelségéből fakadó filozofikus bölcsesség, az erőteljes humanizmus és Isten- keresés, és az idealista szerelem személyessége kerül egymással szembe és egységbe. Éppen ezt az összetettséget, a finom, lírikus hangját, bölcselő verselését és a társadalmi kérdések iránti érzékenységét és következetes kiállását tartja legjellegzetesebb vonásának az irodalomtörténet. Gyönge testű, beteges, elmélkedő és szemlélődő, visszahúzódó emberként ismerték, a világ talán legszemérmesebb költője, ahogy Babits mondta, és aki Sík Sándor költőtársa meglátása szerint meditatív, filozofáló, a létezés végső kérdései felé nyitott személyiség, "papi lélek" volt. Mindemellett az erdélyi szellem ébresztésekor a holtakat is felkürtölte volna a sírból, ha kell, s a vészterhes időkben Erdély "leghangosabb lelkesítője tudott lenni, […] vezérdalnoka, harcos énekese". A költészet Reményik számára mindig is belső parancsok szerint vállalt, közösségi és embert formáló vállalkozást jelentett, amely egyszerre egyetemes és személyes, sokszor szakrális jellegű, de sohasem pusztán önkifejezés, hanem feladat és szerep. A költőt a lelkek építészének tartotta. Költeményei bővelkednek a természeti képekben, fontos szerepet kap bennük a szimbolizmus, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, és felbukkan benne a humor is. Újfent Babits Mihály szavaival élve, Reményik verseinek "külső formája semmivel sem vonta magára a figyelmet, holott ezidőtájt a magyar líra éppen javában tombolt a lázadó formák vajúdásaiban és csillogásaiban". A jólfésültség csak annyira jellemzi, "hogy a külső forma még pongyolaságával se tűnjön szembe". Ez a modernséggel, divatossággal szembenálló formai szerénység, ez a természetesség Reményik sajátja, formavilágát nem az újszerűség jellemzi, idegen tőle bármiféle póz. Ezzel szemben mondanivalójában a lehető legnagyobb célt tűzte ki: az emberi természet, a lélek titokzatosságával foglalkozva az emberhez méltó életet az "örökös jobbulásban" látta. A humánumot, az erkölcs diktálta feladatokat fogalmazta meg a személyes élmények és az egyetemes igazságok szintjén is. Mindig önmaga jobbik énjét kereste, vallotta, hogy az istenségnek egy szikrája ott rejtőzik mindenkiben, és azt a felszínre kell hozni a rárakódott "világ-szenny alól". Önmaga meghaladására törekedve vált egyre jobbá, saját személyisége fölé emelkedve verseiben egyre gazdagabb és több lett. Ezt a viszonyulást Németh László így látta: "Nincs ennek a forrongó világnak jellemzőbb lírikusa, mint Reményik. […] türelem, szeretet, minden csepp erő megbecsülése hatja át, s emberi emelkedése megérzik lírájában is". Az így megélt élet adja versei súlyát is. Bár betegségei miatt sok időt töltött szanatóriumokban, és népének, hazájának felmorzsolódása is elkerülhetetlennek tűnt, mégis az életet hirdette. A költészetének egészén végighúzódó elmúlásmotívum, a halál filozofikus, melankolikus sejtelme egyre inkább valóságossá vált, hogy aztán egyfajta szelíd megnyugvásban oldódjon fel: a halálhoz való viszonyát egy másfajta, ismeretlen lét birodalmába való átkelés képzete jellemezte. Számára a halálban nem az elmúlás félelme vagy döbbenete, hanem az élet tényének áhítatos csodálata fejeződött ki. A halál közelségében Reményik nem a mulandó dolgokat hajszolta, hanem az örök értékek fénye felé tekintett, költészetében a halál nem a tragikumnak, hanem a végtelenségnek, az élettel és a transzcendens értékekkel szembeni alázatnak és az ezek szolgálatával kivívható halhatatlanságba vetett hitnek a kifejezése. Ez a világnézeti meggyőződés a földi élethez való viszonyát is meghatározta. Reményik Sándort a személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsekként születő verseiért tisztelték kortársai, s ezért emlékezünk rá mi is. Formai szempontból voltak nála nagyobb mesterei is a verselésnek a magyar lírában, de kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő. A költészeten túl magatartást és mintát is jelent Reményik Sándor: megmutatja, hogy a költő a maga esendőségében is lehet lélekben harcos. Vallotta, hogy a nemzedékek reménytelennek tűnő sorsában is ott a remény: "mert változnak a csillagok felette". De a változások adta esélyhez olyan emberek kellenek, akik ezt felismerik és ki is tudják használni. A hűség, a kitartás, a nyelv és a lélek megőrzése ezért lehet minden lázas, forradalmi tevékenységnél messzebbre vivő, távlatosabb tett – írta több versében. Reményik Sándor a sorsát vállaló, minden viszontagság ellenére is az igazságot kereső és hirdető ember volt. Az 1941. október 24-én elhunyt költő sírfelirata hűen tolmácsolja életének egyetemes érvényű tanítását: "Egy lángot adok, ápold, add tovább…" Oravecz Péter (www.ujakropolisz.hu) Népújság (Marosvásárhely) 2015. október 17.Márton Árpád 75Két ünnepi könyv Márton Árpád egy interjúban megfogalmazta a művészeti kiadványok célját: az alkotásokat el kell juttatni a közönséghez, mert az irántuk való érdeklődés függvénye lehet az alkotó művészeti hitvallásának is. A kiállítások általában behatároltak, ritka a gyűjteményes kiállítás, ami átfogó képet ad a művész pályaképéről, életútjáról. Ha az elmúlt egy hónapra gondolok, úgy látom magam előtt Márton Árpádot, mint aki lót-fut a műterme, a múzeum, a nyomda és a szerkesztőség között. Készíti, készítjük az ajándékot a művész hetvenötödik születésnapjára. Kiállítás és könyv születésnapi meglepetés kellene hogy legyen a művésznek, de ez kivitelezhetetlen. Nem surranhattunk be a műterembe fotózni a katalógushoz, nem hozhatjuk ki a képeket a tudta nélkül… így aztán ő rendezi a mintegy százhúsz alkotást a Csíki Székely Múzeum öt kiállítótermében. Mint mindig, most is ő ajándékoz meg bennünket. Ezalatt a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó a Gutenberg Nyomda segítségével két könyvet is készít az ünnepre. A Csíkszereda Kiadóhivatal katalógust, ami hamar túlnő a műfaji kereteken, album lesz belőle. A szöveges rész két köszöntőt tartalmaz: Antal Attila alpolgármester és Gyarmati Zsolt tollából, aztán olvashatunk benne rövid idézeteket műelemzésekből, vallomásokat a művésztől, életrajzi adatokat jelzésszerűen. A szöveges rész legfontosabbika az a mélyinterjú, amit Sarány István készített Márton Árpáddal: összefoglaló a művészi pályaképről, életútjáról közéleti személyiségként, tanárként, a családról, ami biztonságos és szerető háttérként mindig ott volt, segített. A kérdésekre adott válaszokban, vallomásaiban nyilvánvaló a közösségi elkötelezettség fontossága, meghatározó ereje. Ez ível tovább a másik könyvhöz is, ami a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia közös kiadásában jelent meg: Illusztrálta Márton Árpád. A 75 éves művész 75 rajzát tartalmazza, válogatást jeles költők Erdély-verseihez: Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Jékely Zoltán, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Sík Sándor, Vári Attila, Bogdán László, Farkas Árpád. Manapság egyféle divat élcelődni az úgynevezett "erdélyi lélek" fogalmán. Ez a könyv bizonyítja, hogy márpedig van, létezik és sokunk számára fontos. Nehéz megmagyarázni, de meg lehet énekelni versben és le lehet rajzolni. A két szép könyv a csíkszeredai Gutenberg Nyomda lelkiismeretes, szakmailag elhivatott munkáját dicséri. Isten éltesse Márton Árpádot! (Elhangzott 2015. október 3-án a Csíki Székely Múzeumban, Márton Árpád jubileumi kiállításának megnyitóján.) Kozma Mária Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 25.Főhajtás a szolgálattevők előtt (Pro Urbe díj)Egykori Pro Urbe díjasok, testvértelepülések képviselői, meghívottak, a város elöljárói és érdeklődők jelenlétében adták át tegnap, Szent György napján a Pro Urbe díjakat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Szilágyi Zsolt magánénekes, karnagy, pedagógus és post mortem néhai Albert Álmos egykori polgármester munkásságát, szolgálatát ismerték el a kitüntetéssel, amelyet huszadik alkalommal ítélt oda Sepsiszentgyörgy megyei jogú város önkormányzata. Az ünnepséget a Szilágyi Zsolt Herbert vezényelte Vox Humana kamarakórus nyitotta meg a Szózattal. Sztakics Éva alpolgármester köszöntötte Veszprém, Kiskunhalas, Cegléd, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Királyhelmec, Ferencváros, Balatonszentgyörgy, Sárpilis és Alsónána testvérváros küldöttségeit, nekik és értük is szólt Huzella Elek Szomszédaink dalai című műve a kórus előadásában, majd Orbán György Ave Mariája csendült fel a mindenkori díjazottak elismerésére. Csak együtt tudjuk teljesíteni küldetésünket, a haza szolgálatát mi, erdélyiek, partiumiak, szórványbeliek, csak közösen az anyaországgal, Felvidékkel, Délvidékkel, Kárpátaljával – foglalható össze Antal Árpád polgármesternek a díj átadását felvezető gondolatsora, aki szerint a Pro Urbe díjasok közösségünk lelkei. Szilágyi Zsolt laudációját Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, a Vox Humana kamarakórus vezetőségi tagja fogalmazta meg és olvasta fel, néhai Albert Álmos városépítő tevékenységét Czimbalmos Csaba városgazda méltatta, aki tizenhat évig dolgozott együtt a tavaly elhunyt Albert Álmossal mint alpolgármester. A díszoklevelek szövegét Antal Árpád olvasta fel, eszerint: Szilágyi Zsolt „nemzetközi hírnévre szert tevő előadói, karnagyi, művészi, pedagógusi és fáradságot nem ismerő szervezői múltjáért, Sepsiszentgyörgy sajátos zeneművészeti értékeinek folyamatos újrateremtése és átörökítése terén hivatástudattal végzett tevékenységéért, valamint a jövő nemzedék zenei mentorálásáért” kapott Pro Urbe díjat, Albert Álmos pedig „sokrétű városfejlesztői munkájáért, az általa vezetett település történelmi arcélének megóvása mellett egy korszerű, polgári élettér megteremtése érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, identitásunk és nemzeti öntudatunk erősítéséért, kizárólag a köz szolgálatába állított, két évtizeden is túlmutató fáradhatatlan hitéért” részesült posztumusz elismerésben, a neki adományozott oklevelet és plakettet özvegye vette át. Szilágyi Zsolt személyesen köszönte meg a díjat az önkormányzatnak, az együtt elért eredményekért pedig a korábban általa vezetett Vox Humana kamarakórusnak és fiának, a jelenlegi karnagynak mondott köszönetet. Meglepetésként egy régi videofelvételről elhangzott a megzenésített Miatyánk Szilágyi Zsolt előadásában. Az ünnepség végén a kórus előadta Kodály Zoltán–Sík Sándor Te Deumját, az önkormányzat képviselői kezdeményezésére délután koszorút helyeztek el Albert Álmos sírjánál a közös temetőben. (Mindkét laudációt lapunk holnapi számában közöljük.) Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 10.Miért éppen Weress Margit?Egy magyartanárnő emlékei „Eddig csak egyéni élményeim voltak, most azt éreztem, hogy tagja vagyok egy nagy és sorsdöntő helyzetbe került közösségnek, amit úgy hívnak, hogy erdélyi magyarság. Igen, most találtam meg a kapcsolatot vele, és boldognak, nagyon boldognak éreztem magam azért, hogy dolgozhatok érte.” Ezek a sorok a nagyenyedi Református Tanítóképző frissen alkalmazott magyar-német szakos tanárnőjének az 1919-es tanévnyitó ünnepség felemelő hangulatában született érzéseit és gondolatait tükrözik, és Liktor Katalin fiatal budapesti magyartanár, kutató dolgozatában hangzottak el július 28-án Marosvécsen. A Helikon–Kemény János Alapítvány szervezte idei találkozón a Kemény János életét és munkásságát idéző kiállítás mellett az 50 éve elhunyt Áprily Lajosra emlékeztek a helikoni írók leszármazottai és a rendezvény törzsközönsége. Az emlékkonferencia két előadója a nagyenyedi tanár-költővel és családjával szoros barátságot ápoló Adorjánné Weress Margit szemén át idézte fel az évekig szemérmesen rejtőzködő és Áprily Lajos néven verseket közlő Jékely Lajos kollégiumi tanár alakját, aki 1910-től magyar irodalmat, német nyelvet, később görög irodalmat és 1920-tól francia nyelvet oktatott a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégiumban. Volt osztályfőnök, önképzőköri elnök, majd 1922-től a gazdag kollégiumi gyűjtemény könyvtárosa. Diákjait a természet szeretetére nevelve emlékezetes kirándulásokat szervezett – hangzott el a tanulmányban („Hát ide figyeljen, Margit kedves!” – Áprily Lajos és Weress Margit barátságáról), amelyet Kovács Emese magyartanár olvasott fel. A szerző, Liktor Katalin Rokon álmok álmodója című kötetében adta közre Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezését. Hódmezővásárhelytől Erdélyig A rajongó, lelkes magyartanárnő mindvégig szoros kapcsolatot ápolt az egymással jó barátságban levő két költővel, akik verset dedikáltak neki, s költeményeiket a korszak irodalmi rendezvényein szavalta. Idősebb korában Áprily Lajos biztatására írta meg 900 gépelt oldalon életútjáról szóló visszaemlékezéseit Magyar szó Erdélyben címen. Erről részletesen dr. Berényi Károly Magyarázat: miért éppen Weress Margit – Egy memoár előkerülésének története című előadásában hallottunk. A népszerű és kedvelt hódmezővásárhelyi gyermekháziorvos erdélyi származású felesége révén (aki Weress Margit Ilona nevű lánytestvérének az unokája) került be az ótordai nemes Weress családba, és lett a „család féltett szellemi kincsének”, a kilenckötetes memoárnak a gondozója. Az emlékirat hiteles kordokumentum, amelyben a XX. század „első felének történelemformáló eseményeiről” számol be a szerző, aki „részese és egyben alakítója is volt az erdélyi magyar felekezeti oktatás nemzetmentő küldetésének” – írja dr. Berényi Károly. A memoár a ma embere számára is fontos üzenetet hordoz, különösen itt, Marosvásárhelyen, ahol a katolikus oktatás megfojtásán munkálkodnak – tehetjük hozzá az elhangzottakhoz. Visszaemlékezéseiben Weress Margit hosszan ír arról az életre szóló barátságról, amely az általa legjobban kedvelt két költőt összekötötte. Emlékiratát, amelyet az 1929- es évvel bezárólag abbahagyott, Áprily Lajos halálának évében (1967-ben) unokahúgának, az akkor 13 éves Benczédi Gabriellának ajánlotta. Az ótordai Weress család Weress Margit Tordán született 1894-ben, a Főtér 41. szám alatti díszes épület emeleti hétszobás, polgári lakásában, ahol a város egyik legnevezetesebb családja, a II. Rákóczi György fejedelemtől nemességet kapott Weressek éltek. A ház, amelyben közel egy évszázadon keresztül több nemzedék követte egymást, 1944 szeptemberében a tordai csatában semmisült meg, és ma jellegtelen tömbház áll a helyén. A család több elöljárót adott a városnak és a vármegyének. Weress József és fia, ifj. Weress József, a város főjegyzői voltak, Weress Dénes Torda-Aranyos vármegye alispánja. 1870-ben ő látta vendégül a híres írót, Jókai Mórt, aki Torockón helyszínelt az Egy az isten című regényének megírása előtt. A barokk kanapé, amelyen az ünnepelt író ült és pipázott, és amelyről Szentimrei Jenő is megemlékezett a kolozsvári Ellenzék mellékletében, a kitelepedő családtagokkal Magyarországra került, ahol a fiatal Berényi házaspár kezdő ülőbútora volt, és hódmezővásárhelyi otthonuk patinás darabja ma is – mutatta meg képen is a tanulmány szerzője a nagy becsben tartott tárgyi örökséget. Weress Dénes alispán testvérének, Weress Ferencnek, Torda köztiszteletben álló állatorvosának szegedi származású feleségétől három gyermeke született: Margit, Ákos és Jolán. Mindhárman tehetségesek voltak, Ákos műegyetemet végzett és a monarchia honvédjei mellett harcolta végig az első világháborút. A zenei műveltségű mérnöktől maradt a hódmezővásárhelyi rokonokra a Kívánságos könyv, amelybe 1920-tól 25 éven keresztül a kor elismert írói, zeneművészei, államférfiúi írták be három kívánságukat, köztük Reményik és Áprily is vers formájában. Weress Jolánt, aki bátyjához hasonlóan családjával 1930-ban Magyarországra költözött, a magyar leánynépfőiskolák úttörőjeként tartják számon. Ezenkívül rendszeresen tudósította az erdélyi folyóiratokat, és könyveket írt. Legidősebb lányának, Gabriellának a lánya, dr. Berényi Károlyné az előadó felesége (képünkön), akinek a visszaemlékezéseit dedikálta a nagynéni. Kiállt a felekezeti oktatásért Weress Margit Tordán és Kolozsváron végezte iskoláit, kitűnő eredménnyel. A tordai unitárius algimnáziumban Gyallay Domokos író, szerkesztő tanította történelemre és latinra. Egyetemi tanulmányainak színhelye a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, egy szemeszter idejére pedig Graz volt. Magyar-német szakos tanárnőként 1918-ban szakvizsgázott, majd közel három évtizeden át oktatta a felekezeti magyar tanítókat. 1923-ban a kolozsvári egyetemen román bizottság előtt tette le pedagógiai vizsgáit, és szembeszállt Onisifor Ghibu professzorral, aki szerint „a tanítóképzésnek minden államban egyöntetűnek kell lennie, akárcsak a katonaságnak (…), mert a tanítók a szellem katonái”. Véleményével ellentétben a vizsgázó magyartanárnő „a felekezeti intézmények létjogosultsága mellett” állt ki – idézte Liktor Katalin az emlékiratokból. Weress Margit 1919-ben jelentkezett a Nagyenyeden működő Református Tanítóképzőben meghirdetett állásra. Fiatal tanárnőként ismerkedett meg az akkor még Jékely Lajosként ismert tanártársával, aki „tiszteletet sugárzó tudásával és igaz emberségével hatott rá”. Felesége, Schéfer Ida szeretetre méltó egyéniségével járult hozzá az életre szóló barátság kialakulásához. A Jékely családdal való barátsága tette lehetővé, hogy személyesen is megismerje az erdélyi irodalom képviselőit, s közelebbi kapcsolatba kerüljön Reményik Sándorral, akinek Csak így című kötetét Iduskától kapta ajándékba. A versek olyan mély hatással voltak Weress Margitra, hogy a továbbiakban a családi szájhagyomány szerint már-már szerelmes rajongással követte a költő pályáját, és személyes találkozásuk után „intenzív levelezést” folytattak. Ismerte a titkot „1920 őszén Weress Margit már tudta, hogy Jékely Lajos írja az Áprily-verseket”, és emlékirataiban olvasható az „Áprily-titok” létrejötte, valamint az izgalmas történet arról is, amikor kiderült, hogy az Erdélyi Szemlében Áprily Lajos álnéven közölt „magas művészi értékű” versek szerzője Jékely Lajos, a nagyenyedi tanár. Az eseményt megünneplő ebéden került közel egymáshoz Reményik Sándor és Jékely-Áprily Lajos, attól kezdve szövődött köztük a magyar irodalom egyik legszebb költőbarátsága, amelyet „az egymásnak ajánlott verseken kívül az egymásnak írott levelek is” tanúsítanak – hangzott el Liktor Katalin tanulmányában, aki Reményik leveléből idézett: „Mert úgy érzem, hogy ez igazi lelki találkozás volt. Én a Falusi elégia olvasása után tisztában voltam vele, hogy íme, ez az a poéta társ, akit én Erdélyben eddig hiába kerestem, aki játszva veri a többieket mind éppen azért, mert számára a költészet nem játék, hanem súlyos bajvívás (elsősorban önmagával), aki annyira leszűrt, tiszta bort tölt a formák kristálypoharába, és aki… sok tekintetben annyira fölöttem áll, hogy jól esnék egyet s mást tanulni tőle…”. Költő barátainak verseit szavalta A Reményikkel kötött barátság népszerűvé tette Áprilyt az irodalmi és művelődési élet képviselői körében, verseit szívesen közölték, ünnepségeken, irodalmi esteken is elő- adták. Így vált ismertté Weress Margit neve is, aki „európai műveltségű, de nemzeti elkötelezettségű erdélyi magyar pedagógusként” tanítványai, diákjai mellett rajongott a kortárs magyar irodalomért is. Fehér Magda álnéven két versét közölte Reményik Sándor, de legszívesebben kedvelt költő barátai alkotásait szavalta rendezvényeken, irodalmi esteken. 1920-ban, az Erdélyi Szemle Tordán tartott irodalmi estjét követően, amelyen Áprily Halálmadár című versét adta elő, Weress Margit szerepelt a kolozsvári rendezvényen is. Fellépése annyira elnyerte Reményik Sándor tetszését, hogy a költő felkérte A menekülő című versének elmondására a soron következő decemberi nagyenyedi irodalmi estélyen. A kérésnek örömmel tett eleget egy Áprily Lajos- és egy Sík Sándor-költemény előadása mellett. Az 1921-ben megélénkülő irodalmi életben a Reményik szerkesztette Pásztortűz, a Napkelet és a marosvásárhelyi Zord Idő, valamint az egyházi szervezetek vállalták az erdélyi magyar irodalom népszerűsítését, ezeken az elismert szavalóművész Tessitori Nóra mellett Weress Margit is fellépett – írja Liktor Katalin. Rövid házasélet 1922-ben Nagyenyeden részt vett a Bethlen kollégium 300 éves fennállásának felemelő ünnepségén, amelyről hitelesen számol be emlékirataiban, s a református templomban Reményik Templom és iskola című versét szavalta. Mivel a hatóságok figyelme a magyarság kulturális rendezvényeire is kiterjedt, 1923-ban a nagyenyedi Protestáns Nőszövetség estélyén egy Kozma Andor-verssel tomboló sikert aratott, s bár a tordai szigurancától engedélye volt a vers elmondására, állásából ideiglenesen felfüggesztették. 1924-ben kötött házasságot a tordai Adorján Jenő tanárral, s 1925-ben született kisfiukat Jókai főhőséről Manassénak nevezték el. 1924-25 között óraadóként tanított Tordán, majd 1927-től az Enyedről a székelyudvarhelyi Református Kollégiumba áttelepített tanítóképzőben, amelynek 1936-38 között igazgatója volt, és ahonnan 1950-ben ment nyugdíjba. Házasélete mindössze három évig tartott, mivel mindketten ragaszkodtak a szakmai karrierhez, férje az állami román középiskolához, Weress Margit a felekezeti iskolához, így az otthon és a munkahely közötti távolságot nem tudták legyőzni – magyarázta különválásukat dr. Berényi Károly. Weress Margit visszaemlékezéseiben felfedi Áprily Lajos Magyarországra való kitelepedési szándékának igazi okát. Egyrészt műegyetemre készülő fiának akarta a továbbtanulást lehetővé tenni, amire nem volt mód Romániában, és titokban szervi szívbetegségben szenvedő feleségének, akit az életénél is drágábbnak tartott, akarta a jobb orvosi ellátást és gyógyszereket biztosítani. Szándékáról és annak okáról Reményik Sándor is tudott, aki a megértés mellett azt írta, úgy érzi, mintha lelkéből „egy nagy tartó és rögzítő szikladarab szakadna ki”. Az Áprily házaspár biztatta az emlékirat megírására Weress Margit 1954-ben kényszerűségből hagyta el Erdélyt, mivel nyugdíjazását követően az udvarhelyi szolgálati lakásból Azonnal érkezhetne a logikus érvelés, akár rátromfoló kioktatás: egy szálloda nem a városnak épül, hanem a városba érkezők, a látogatók számára. Lehetne tovább okoskodni: mégiscsak ebben a városban működik, s akkor illene a városhoz alkalmazkodnia, de ismereteim szerint ez egyáltalán nem így történik... A marosvásárhelyi Grand hotellel kapcsolatosan két-három személyes emléket említek meg. Az első nagyon közvetett, s igazából akkor történt, amikor közel fél évszázaddal ezelőtt felépült, s amikor megláttam a nagy betűkkel kiírt nevét, azonnal Rejtő Jenő könyvcíme jutott eszembe: Vesztegzár a Grand Hotelben (a régi szép időkben két lejért vásároltam a főtéri antikváriumban, mert akkor még volt helye és becsülete a főtéren a könyvesüzletnek). Ezért is mosolyodok el magamban mindig, ha a főtér alsó felén járva, meglátom ég felé törekvését. Tudom, nem Rejtő Jenőn múlott, hogy mi, régi vásárhelyiek sohasem tudtuk igazán magunkénak tekinteni ezt a szállodát. Talán közrejátszott ebben az is, hogy egykor ott volt az ún. shop, ahova megérkezett a tiltott, de mégis nagyon vágyott valuta: a dollár vagy a német márka egy-egy nyugat-európai útlevél reményében, esetleg soron kívüli autóvásárlás lehetőségéhez. Jól tudtuk, hogyne tudtuk volna, hogy az üzlet mögött a hírhedt szekuritáté állt, és figyelt. Sőt, nemcsak az irigyelt üzlet mögött, hanem az elárusító román szőke nő mögött is, mert mindezt egyszer saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam, amikor 1983-ban hollandiai segély érkezett, s a szőkére festett nő által kedden kitöltött igazoló papírért pénteken kellett visszamennem, mert csak addigra tudta aláírni az igazgató. Én, a naiv, ezt akkor a segély okozta boldogságomban el is hittem, pedig arra a három napra azért volt szükség, hogy átnézze, ellenőrizze, tudomásul vegye, iratcsomóba iktassa és lemásolja a titkosrendőrség, hiszen attól kezdve „fontos ember” lettem számukra, nem is igen akartak látószögükből kiengedni. Csak azt nem értettem, hogy a Borsos Tamás utcában dolgozó „igazgatónak” miért volt szüksége három napra az aláíráshoz, mikor ők amúgy ott kávézgattak. Beismerem, nem ez az egyetlen megválaszolatlan kérdésem a harminc évvel ezelőtt történtekről. Harmadik emlékem nagyon friss, s remélem, egyedi eset. Szombaton délelőtt elegánsan öltözött fiatal család jött ki a szállodából, köztük egy három év körüli kislány. Az édesanya rászólt: „állj meg a járda előtt!”, mire a szőke szépség gyermeki csodálkozással nézett fel: „hát méjt?”, és akkor érkezett a grand hoteles válasz: „ne kurkáld össze a csirkulációt!”. Bizony, az ilyen vendégekért merem én is csak így említeni: csütörtök ki kellett költöznie, tordai házuk megsemmisült, fia, testvérei pedig Magyarországon éltek, ezért idős édesanyjával követte őket. 1955 decemberében az Áprily házaspár rábeszélésére kezdte el írni életútját, születésétől a jómódú polgári családban felnőtt lány gyermekkorán, iskolás és egyetemi évein át a taní- tásig és az anyaságig, és közben bemutatta a lakhelyéül szolgáló kisebb és nagyobb erdélyi városok mindennapjait az 1929-es esztendővel bezárólag. A költő haláláig levelezett Áprily Lajossal, akiről édesapjához hasonlóan azt írta: „… én a saját környezetemben csak két olyan emberpéldányt ismerek, akinek jósága, embersége súrolja a krisztusi tökéletesség határát: az egyik Apám, a másik Maga…”. Bár rendszeres levelezésükből következtetni lehetne az 1929 után történtekre, de sok levél közül 1947-ből maradt fenn egyetlen, majd az 1957-67 között írt újabb 25 barátságuk utolsó évtizedéről szól. Visszaemlékezéseit rendszeresen elküldte Áprilynak, aki 1958-ban a következőképpen biztatta: „Ahogy hozzákezdtem, fogni kezdett, nem tudtam letenni… folytassa, folytassa az igen érdekes írást; nem bántam meg, hogy annakidején biztattam emlékei elmondására”. 1967-ben többek mellett Weress Margit búcsúztatta az erdélyi pályatársak nevében Áprily Lajost a visegrádi temetőben, és attól az évtől kezdve előrehaladott kora és egészségi állapota miatt abbahagyta az írást. A hagyaték gondozója, dr. Berényi Károly barátjának, Imre Lajos grafikusnak Áprily Lajosról írott könyvéhez válogatott egy fejezetet Weress Margit visszaemlékezéseiből, amivel elkésett, ezért az újraszerkesztett anyagot a kolozsvári Szabadság című lapban tette közzé. Abban a reményében, hogy segítő és baráti munkakapcsolatokra tehet szert, nem csalódott, hiszen sokan bátorították, köztük a Bethlen Kollégium irodalomszerető tanárai is, akik a diákok érdeklődését is fel tudták kelteni Weress Margit élete és munkássága iránt. A megjelent részletek a fiatal irodalomkutatók figyelmét sem kerülték el. Berényi doktor azóta is jó munkakapcsolatot ápol a budapesti Liktor Katalinnal és a kolozsvári Széman Emese Rózával, aki tudományos konferenciákon mutatta be Weress Margit életét. Évek óta tartó kutatásai során Erdély és a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom megismerése bevallása szerint lélekben és tudásban is gazdagította a hagyaték gondozóját, aki számára egyértelművé vált, hogy a memoár „nagyon sok objektív kultúrtörténeti értéket hordoz, és közkinccsé téve hozzájárulhat kollektív, nemzeti emlékezetünk gazdagításához”. Dr. Berényi Károly és Liktor Katalin Marosvécsen elhangzott tanulmányai alapján összeállította Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 21.Tartalmas ünnep Szent István király tiszteletéreSzent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án. Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt. „Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella. Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda. Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán. Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.” A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért. A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa. A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség. Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon. Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát. Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro lapozás: 1-29
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
